MAGYAR HAVENING TECHNIKA@ TAPASZTALATOK
(Oravecz Andrea, Testbelakás Iskolája)
VARÁZSESZKÖZ. “Rendszeresen
haveningelek, bármi ami csak finoman is triggerel, abba belekukkantok.
Csodálatos, nem csak az oldó hatás, hanem az a feltárás is, amit el lehet így végezni.
1000 éves élmények (jók és rosszak is) meg tudnak élődni biztonsággal,
elképesztő, mit felszínre lehet vele hozni. Most pl. egy nagy megkönnyebbedés
élményem van - ahogy egy olyan terhet engedtem el, amit már azt hittem, rég, de
mégsem: energetikailag egy része itt maradt. mindeközben nyílik vmi bennem, új
inspirációk jönnek, tágulok, sokkal pozitívabb és nyugodtabb vagyok. Mondjuk
egy ilyen varázseszközzel miért is ne lennék?”
EZ DE ZSENIÁLIS DOLOG, PONT
EZT KERESTEM! “Megnéztem a bevezető videókat, és már a
másodiknál éreztem, basszus, ez de zseniális dolog, pont ezt kerestem, mintha
meglenne benne minden, amit eddig külön-külön alkalmaztam vagy jónak találtam,
és már ki akartam próbálni (emdr, brainspotting). Máris kinyílt valami, amit
már nagyon régóta bedugultnak érzékelek, és hiába minden önkapcsolódás,
valahogy az is maradt. Most egy pillanat alatt feljött testből a technika
alkalmazása alatt, hogy valójában azért nincs benne igazi változás, mert az
agyamnak az veszélyes, hiszen ezt tanulta meg. Nagyon tetszett és szerintem jól
rá is éreztem, hogyan és merre nyílik az ajtó ebben, és szuper, hogy már nem
akarok azonnal és rögtön ott lenni a megoldódásnál, hanem van türelmem sorra
nyitni az ajtókat és ilyen szép gyengédséggel kihúzni magamat ebből a
traumakötésből. Hihetetlen volt megtapasztalni, ahogy a testem igent mond és
szétárad az öröm benne, ahogy haladok és eljutok oda, hogy “az az ember vagyok,
aki…”. És hogy basszus, végre tényleg elhiszem! És innen nyílhatok tovább,
amikor nyílok. Idáig még sosem jutottam, pedig aztán tényleg mindenhogy
próbáltam. Ebben is hatalmas, hiperszónikus dolog ez a módszer, az jut róla
eszembe, hogy csomó kört megspórol vele az ember. Még eszembe jutott róla a
neural flossing, amit egyszer csináltam jógában, és hasonló elven működik (az
amygdalát nyugtatja), de olyan mérhetetlenül uncsi volt, hogy többet nem
próbáltam, hiába ment jobban tőle az előrehajlás, mert az agyam elhitte, nem
veszélyes. Ebben meg benne van az érintés, ami szintén a szívem csücske dolog.
Tetszik az is, hogy lehet célzottan egy dologra alkalmazni, és nem olyan, hogy
csináljuk, majd hat biztosan, hanem az elmémnek is ad így fogódzót, és ez
biztonságot ad azon a szinten is. Annyira lelkes vagyok, igazán hálás is, hogy
beengedődött megengedődött ez az egész - pont akkor, amikor elfogadtam, hogy
nincs eszköz a kezemben, hogy áramlóvá váljak a dugultságomból, és kezdtem
megbékélni azzal, hogy nem tudok mit kezdeni az eldugulással. Pont ekkor írtál
Andi, de ez már a spiri része.”
AZTAAA!!! “Meghallgattam
az első 2 videót. Nagyon érdekes folyamat volt. Az elején nehezen vettem rá
magam, úgy éreztem nehezen fogadok be újat, annyi minden történik mostanában
velem, hogy nincs nekem erre időm, energiám, blablabla. De a kisördög ott
motoszkált bennem, ha azt mondod Andi, hogy nagyon szuper kis dolog, akkor
nekem az kell. Számomra az érintés egy nagyon fontos elem már régóta az
életemben, azt hiszem a ringatást is ezért csinálom, és jelenleg olyan társam
van, akivel kölcsönösen nagyon szép érintés, ölelés folyamatokban vagyunk. Mégis,
ez az önérintés, ezzel a tudatossággal, a tudatos prediktív kódolással együtt
valami eddig ismeretlen töltetet adott. Úgy tudnám megfogalmazni, hogy
bármennyire is a minden ok felé hajlik az életem, az életenergiám újra és újra
a nulla alá tud esni. Sokszor fedezem fel, hogy semmi gond nincs és én mégis
veszett szarul tudom érezni magam. És nincs okom rá. Na, valahogy ebbe izélt
bele ez a „technika”. Ebben adott egy új nem is tudom igazán megfogalmazni mit…
akarat nélküli vidámságot, mosolyt az arcomra, pezsgést a testemben, mindezt
korán reggel a melóhelyen. Valami olyan érzetet adott, amit eddig csak másokban
véltem felfedezni. A tetterőt, a tenni tudást, az örömteliséget, az élet
energiáját. Valami ilyesmit, amit eddig én csak kerestem vagy hiányként éltem
meg és ideig, óráig megadta ezt a mozgás, az edzés, a szeretkezés, az utazás,
de ez elmúlt egy idő után. És most valami belülről született meg, egy egészen
más hozzáférést adva magamhoz, egy olyan erőforráshoz, amit eddig azt hiszem,
nem ismertem. És ez még csak az affirmációs élmény megerősítés volt, amibe
igazán belementem. Ma jön a „milyen lenne, ha” élmény! Aztaaaa, most csak ezt
tudom mondani!”
ÉLETRE HÍVTUK A
SZERETET-SZÁLAT KÖZTÜNK. „Az történt tegnap este, amikorra már
eléggé szétcsúsztam úgy az egész napos mindenfélében, és nagyon kimerült
voltam, és fáradt, hogy úgy döntöttünk a férjemmel, hogy kicsit hagyjuk a
gyerekeket az armageddonban és elvonulunk kettesben. Bementünk a hálóba és
megcsináltam vele, rajta a haveninges simogatásokat, és ő is rajtam. Csináltunk
a kézsimogatást, a kart, az arcot, becsuktuk a szemünket és egyszerre is
simogattuk így egymást. És annyira jól esett, és annyira finom volt, és
megnyugtató és biztonságos! És olyan szeretet-szál jött létre köztünk, hogy ez
igazából, a részemről, per pillanat, és amúgy is, simán felér egy jó szexszel.
Nagyon jó volt tudatosítani, hogy mennyire jól esnek ezek az érintések, csak
mennyire nem hívjuk életre őket. És olyan szép volt, hogy egymással tudtuk
átélni. Csak ennyit szerettem volna, hogy tudj, puszillak!”
A FÖLDI PARADICSOM
ÁLLAPOTÁBAN ÉRZEM MAGAM. “Jövök én is élményt megosztani. Első
élményem az 1. nap után: aludtam egy hatalmasat, amit hetek óta nem tudtam
produkálni. A második: van egy kedves fiatal lány ismerősöm aki sajnos a
betegsége miatt teljesen mozgásképtelen és heti kétszer, ha van időm rá,
besegítek a családnak és kicsit átmozgatom. Ahogy a kurzus után első alkalommal
mentem hozzá, eléggé el volt keseredve az állapotán (mert utóbbi időben sokat
romlott, már a beszédét is nehezen értem és még tényleg nagyon fiatal) és sírva
is fakadt. Ilyenkor kicsit tehetetlennek érzem magam és mindig attól félek,
hogy esetleg félrenyel közben, mert általában rajtunk kívül akkor nem
tartózkodik otthon senki. Akkor automatikusan el kezdtem simizni az arcát,
ahogy tanultuk és kb. kettő perc alatt szinte teljes nyugalom állapotába
került, sőt olyan szép rózsás lett az arcszíne, hogy meg is lepődtem. Ezek után
megmutattam az anyukájának is, mert a lány már hetek, lassan hónapok óta alig
alszik. Aztán két nap múlva nagy örömmel felhívott az anyukája, hogy teljesen
jól működik a simi, mert napi kétszer végzi és az elmúlt két éjszakát a lány
végigaludta, amire már rég volt példa. Ma nagyon lelkesen olvastam itt a
pozitív tapasztalatokat és próbáltam délután kicsit elmélyültebben és nyitottan
csinálni, ami nagyon jól is esett. Amit megfigyeltem közben, vagy a végén hogy
automatikusan megérkeztem a jelenbe és a testembe. Ez nagyon furcsa, de nagyon
jó érzés volt. A végén a karsimit összekötöttem a központi légzéssel (ez csak
úgy odakívánkozott) azóta a földi paradicsom állapotában érzem magam. Teljes
nyugi van. Nagyon jó!!”
EZT A GYENGÉDSÉGET
SZIVACSKÉNT SZÍVJA BE MINDEN PORCIKÁM. “Hihetetlen, hogy mennyire
megadja a simi azt a biztonságot, ahol már fel tudnak jönni a gátjaim tudatos
szintre! Úgy általban meg érdekes, hogy mostanában kezdem észre venni, hogy
tudattalanul sokszor és csak a simit csinálom általaban tenyér és combok, nem
is kötök hozzá semilyen mondatot és akkor veszem észre, hogy jé ez mennyire
kellett most. Olyan mintha ezt a gyengédséget szivacsként szívná be minden
porcikám és valahogy ez az érzés meg is marad bennem, nem ürül ki teljesen
órákkal később sem. Illetve, azokon a területeken is erősödöm, ahol a
védőburkomon kb. csak egy lyukat találtam, mintha ott így szépen halványan
összeforrna a tér. A közérzetem krónikus szorongóként rengeteget javult az
elmúlt hetekben.”
MEGINT MEGLEPETT, HOGY EZ
MENNYIRE JÓ! “Ma megismételtem a gyakorlatot, amit
szombaton együtt végeztünk, az esemény haveningre, csak most egy másik
helyzetre, ami mostanság adódott és nagy gombot nyomott rajtam. Még hatásosabb
volt, mint akkor! Szuper érzés, megint meglepett, hogy ez mennyire jó!”
ELKEZDTEK FELLAZULNI A
MINTÁIM ÉS ÉLŐBBNEK ÉRZEM MAGAM. “Szeretnék visszajelezni én
is, hogy haladok magammal. Amióta elkezdtem a Haveninges módszert gyakorolni,
azóta sok változást észleltem magamon. Mindennap gyakorlok, és azt veszem
észre, hogy elkezdtek fellazulni a mintáim és éberebb vagyok. A testemet is
élőbbnek, rugalmasabbnak érzem. Sokkal könnyebben meg tudom magam nyugtatni,
mélyebben alszom, és ha fel is ébredek éjszaka, általában vissza tudok aludni. A
gondolati mintáimat egyre jobban észreveszem, és kevésbé is azonosulok velük. Nő
a biztonságérzetem, és számomra ismeretlen, kellemes érzeteket fedezek fel a
testemben. Konkrét traumaoldás egyedül végzése előtt szeretnék egy kicsit
stabilabb állapotba kerülni, hogy a figyelmem ne kalandozzon el!”
EZ EGY KINCS, GONDOZOM A
BELSŐ KERTEMET. “Egy nagy megcsömörödésből térek vissza, és
kezdem el újra gondozni a belső kertemet, imádom
ezt a hasonlatot. Ezzel a technikával
végre nem árasztódom el. Sőt, az a tapasztalatom, hogy a testemben maradok, és
ehhez nem kell erőfeszítést sem tennem. Dolgoztam a nehéz érzésekkel, többször
is az volt a tapasztalatom, hogy mikor sikerül megtalálni azt a minőséget,
amire igazából szükségem lett volna/lenne, és hozzá a simogatás, tényleg vmi
oldódik, könnyebbül, párolog, megértésre talál bennem, együttérzést érzek magam
felé. Valóban mélyre mehet ennek a hatása, mert két olyan szituáció is
szembejött a napokban, ami korábban beszippantott volna azonnal, elárasztóan,
most viszont nem érintett meg annyira. Kerestem is, hogy hova tűnt, de furcsa h
nem jön a szokásos gondolat-, érzelem kör… Vagy ha ott is volt, abból csak
halvány vmi szólt csak halkan a háttérből. Woooooaaawww. Ez nagy állat! Mintha be tudnám tölteni azokat a hiányzó,
tápláló minőségket, amiről azt hittem h lekéstem/lemaradtam... Ez egy kincs.”
ELKÉPESZTŐ, HOGY AZ EGÉSZ
EGY VILLANÁSNYI IDŐ ALATT OLDÓDOTT KI! “Egyszerűen zseniális ez:
eddigi terápiás munkában nem jött elő, olyan mély és szövevényes volt. Azt
tudtam, hogy a testemmel kapcsolatos megijedés nem a testemről szól, hanem a
gyerekkori környezetről, de nem tudott így lebomlódni. Ráadásul ezeket kínos
témáknak éreztem, hogy be tudjam vinni a terápiára. A saját működésem is
értelmet nyert, hogy miért is olyan nehéz volt anyámról leválnom (védem), és az
is, mi ez a megszabadulási vágy inkább megszabadulhatatlansági kényszer bennem.
Ez reggel volt, most azt tapasztalom, hogy mély sóhajok jönnek ki folyamatosan,
nagyon jó érzés. És az is, hogy bakker, ez az egész csupán egy villanásnyi idő
alatt oldódott ki. Elképesztő.”
IMÁDOM EZT AZ ESZKÖZT! “Majdnem
minden nap használom, egyre jobban alszom és tágul bennem egy nyugodt
tudatosság, ami a sok teendő miatt az utóbbi időben már nagyon hiányzott, és jó
lenne, ha ez egyre maradandóbb, stabilabb lenne bennem. Azt vettem észre, hogy
pici, de feszkós, zavaró, frusztráló dolgokra is kiváló ez a technika - már
csak azért is, mert könnyen begyakorolható vele, hogyan álljunk a nagyobb
feladatokhoz. Nekem nagyon szépen dolgoznak a belső képeim, érzelmeim. Egy nem
akarom ellenállásból egy személy kapcsán, simán eljutottam oda kb. 10 perc alatt,
hogy elgyalogolt tőlem a messzeségbe, miközben az elengedést simiztem, aztán
nagy sóhaj, és jött a megkönnyebbülés, amit szintén. Lesz egy nyilvános
beszédem holnap, nem izgulok még annyira, de nagyon sok mindent kioldottam,
rengeteg gimis, leégős-szereplős kép jött. Aztán gyógyító képként hirtelen
feljött, hogy általános iskolásként mennyire imádtam templomban énekelni SZÓLÓT
és nem izgultam, sőt alig vártam, hogy kiengedhessem a hangomat! Ezt kezdtem
besimizni, annyira zseniális volt, ahogy mentőövet dobott a saját agyam egy rég
elfeledett élményből. IMÁDOM ezt az eszközt!
A GYAKORLATI TESZTEN IS
ÁTMENT AZ ESZKÖZ! “No, próbára tettem a Havening hatását
élesben a nyilvános beszédemnél (izgulás). Előtte azon izgultam, hogy izgulni
fogok nagyon (nagyon durván jelez ilyenkor a szervezetem, akár mesélésnél is
többek előtt: szívdobogás, kiszáradt torok, durván beinduló menekülési válasz,
kézremegés, nagyon zavaró), de a többiek előadása közben is simiztem.
Ebédszünetben már elég nyugodt voltam. Aztán amikor beleszóltam a mikrofonba,
ráadásul fejből mesével kezdtem több mint 50 ember előtt, nem jött semmi!!!
Basszus, ez működik. Egy óráig beszéltem, és minden pillanatát imádtam, pont
azt a gyógyító élményt éltem meg, ami havening közben feljött, a templomi gyerekkori
éneklést. Valaki erre azt mondta, rutinos lettem, de ez nem lehet, mert 3 hete
még halálra izzadtam magam egy csoportworkshopon fejből mesélés közben! Tudtam,
hogy működik, de az első gyakorlati teszten is átment a technika, éles
helyzetben! Én nem is tudok erre mit mondani, komolyan! És ami a legszebb végig
tudtam kapcsolódni az emberekkel közben, olyan nyugodt voltam. Ez a technika
egy szent Grál, basszus.”
ITT SOKKAL TÖBBET CSINÁLUNK,
MINT IDGERENDSZERI ÁTHANGOLÁST! “Hallgatom-nézem-élem. Gyönyörű
eszköztár, olyan, amilyet mindig megálmodtam. Nem akarok sokat fecsegni, de van
egy mély meggyőződésem, hogy itt sokkal többet csinalunk, mint idegrendszeri áthangolást!
Ez kvantum szinten hat, és mindenkire, nem csak ránk. Pár év múlva, szinte
biztos vagyok benne, hogy ez a sejtésem be fog igazolódni.”
15 PERC ALATT SZÉTFOSZLOTT A
SEB, AMIBEN ÉVEKET VERGŐDTEM. “Elképesztő, hogy amivel
anno évekig vergődtem seb, miután tegnap megint feljött,
"meghaveningelve" kb. 15 perc alatt szeretetté alakult, és valahogy
olyan természetesnek is érződött az egész. Azt hiszem nálam, az volt nagy lépés
ezeknél a folyamatoknál, hogy megtaláltam a saját kis nagyon erőforrásoló,
jóleső elterelőimet. Te jó ég, hihetetlen ez az egész...”
SIKER! “Csináltam
egy jó nagy marhaságot pár napja. Elolvastam a gulag - ról, azon belül is egy
"kannibál sziget",- ről szóló cikket. Fogalmam sincs, hogy jutottam
oda, és mi a csudának olvastam végig, és néztem meg a képeket. Nno, a lényeg,
hogy onnantól csak ezen járt az agyam. Olyan képeket is szőttem, amik a cikkben
nem szerepeltek, csak a leírás alapján jól el tudtam képzelni. Tegnap előtt
elegem lett ebből, mivel teljesen maga alá temettet, és szinte csak azon
búslakodtam, milyen kegyetlen a világ, meg, ha lenne isten, biztosan nem
engedné, hogy ilyesmi megtörténjen. Szóval az esemény haveninget alkalmaztam.
10-es erősségről indult, 3 kör után 1-2 szintre értem. A kép homályossá vált,
és nem töröm egész nap ezen a fejem. Siker!”
ÉLETEM TRAUMÁJÁRA TALÁLTAM
RÁ ÉS OLDOTTAM KI! “Végighallgattam a videókat, és a programcsomag
mentén azonosítottam a kódoló eseményt, és hát basszus, így azért egészen más.
ÉLETEM TRAUMÁJÁRA TALÁLTAM RÁ ÉS OLDOTTAM KI! Idelelkendezem, hogy ha nincs
havening technika, én szerintem sosem látok erre rá, soha nem kerül helyére ez
a mozaikdarab, ami 30 éve fogja a lábamat a valódi lelki újjászületés elől. Már
attól, hogy ez az emlék feljött, helyére rázódott, állt annyi minden. Zseniális
ez az egész! Egy alaptrauma, amiből egy jelenbeli masszív elakadásom is
származik, eddig is mindig felbukkant, két fontos jelenetből állt - már
tisztítottam, dolgoztam velük korábban is havening nélkül, de valahogy csak
nem, csak nem oldódott a jelenbeli. Most egy jelenbeli undor élményyel
indítottam, és hol éreztem először? És hát a gyerekkori lakás jött fel, de
eleinte csak annyi, hogy "valami itt nem oké". Erre transpiráltam,
mert nem volt annyira erős, de ott volt. Aztán hirtelen nagy, szürke gomolygó
köd - haveningelek, haveningelek, mondom közben "köd, átláthatatlan, nem
látok" - és egyszercsak oszlani kezd a köd, és hupsz: meglátok egy sokkoló
jelenetet, kikerekedik a szemem, és még a fülem is becseng tőle (mindez a
havening siminek hála nem újratraumatizáló módon). És bakker, ez a jelentet
pontosan 30 éve volt elásva bennem, semmivel, de semmivel nem jött eddig elő -
erős sokk, undor, lefagyás kapcsolódott hozzá. Nagyon fontos, hogy azon az
estén és másnap, három sokkoló esemény történt velem, de ez, az első, eddig
soha nem tudott előjönni. És mivel ez valami "szörnyű meglátásához"
kapcsolódott, az ezt követő kettő és valahogy igazolódott bennem, hogy igaz
volt, hogy azok megtörténtek. Szóval a traumás emlék előjövetele borzasztó
fontos ebből a szempontból, mert a többi kettő eseményt is csak ez tudja bennem
igazán igazolni. Végül a jelenetet is meg tudtam változtatni könnyedén,
befejezni, és nagy mosolygással aludtam el. Fontos, hogy a hetekben már
dolgoztam a "nem akarom meglátni", "nem akarom látni, mi van
bennem" orvosi diagnózishoz kötődő élményeimmel, ellenállásommal
("mert hogy ha, belenézek, ott valami szörnyű van") - szóval valszeg
ennek is köszönhető, hogy ez így végre fel tudott jönni. És most, hogy ezen
tudtam dolgozni, a "meglátni valami szörnyűt" is lecsillapodott
bennem, sőt van bennem valami bátorság, önbizalom a látással kapcsolatban.”
KÖNNYED, BARÁTSÁGOS, NINCS
ERŐLKÖDÉS. “Szeretném megköszönni, hogy lehetőséget kaptam, és
lehetőséget adtál Andi, hogy lehet egyéni ülés. Nekem nagyon erős gyakorlati
megértést adott, hogy hagyjam magam vezetni a testem érzelmeim agyi képek
által. Abban a tempóban, ahogyan a testem szeretné!!! És ne eröltessem, mert a
folyamat tényleg adja magát, viszi a képeket, a gondolatokat. Szóval úgy
ráéreztem a hétfői konzin az ízére, hogy kedden szerdán is ráhagyatkoztam ahogy
hétfőn megtapasztaltam. Köszönöm Andi, hogy átadtad ezt a módszert, és vezettél
a folyamatban, mert így már magam is biztosabbnak érzem, ha csinálom. Nagyon
boldog vagyok ettől az egésztől. Nagyon szeretem, mert nagyon könnyed és
barátságos módszer, ha nincs erőlködés. Még mindig csak azt tudom mondani,
rengeteget változtam mióta ismerem, és ezt a környezetem is mondja. Szupcsiii!!!”
NAGYON DURVA, MAGAMRA SEM
ISMEREK! “Egy kicsit átfogóbb visszejelzést: elég sokszor
használom: konkrét esetekre igyekszem akkor használni, amikor van is rá időm
végigmenni. Amit észevettem magamon az az hogy elkezdten nagyon szépen áthatni
az életem és sokat segít a TBI-s dolgok mélyítésében. Észevettem pl, hogy
nagyon máshogy állok problémákhoz/elakadásokhoz, a TBI elején tipikus fej nehéz
probléma megoldás és túlanalizálás ment és most kezdem azt érezni, hogy jön
valami, tudomásul veszem és sokkal inkább arra törekszem hogy
simizek-stabilizálok, erőforrásolok és elterelek - nem tartom benne magam
feleslegesen problémákba és helyett az intuicióimra, testemre hagyatkozom
tudva, hogy majd nap végén ránézek mélyebben és hogy a tudatalattim úgyis dobni
fogja a megoldást, ha nem agyalom túl és nem ézem szükségét menekülni az
érzéseim elől - sőt elkezdett érdekessé válni, hogy na vajon ez honnan jön..
illetve az általános kényszeres mások problémájának megoldása is oldódik
bennem. Nagyon durva, magamra sem ismerek.. így az önbizalmamon is dobott
a HT. A belső gyerek-felnőtt munkám, ami idáig egy nagy rakás kakikupac volt,
most nagyon szépen kezd alakulni és valós belső kapcsolatom kezd megszületni –
kb. ezt érzem egyedül hatásosnak az összes eszköz közül, amit erre próbáltam.
Szóval woow!”
ELŐTÖR A SAJÁT BELSŐ
BÖLCSESSÉGEM. “Sok kérdésem szokott felmerülni, melyeket
előbb-utóbb meg is tudok válaszolni magamnak, mert a Havneingnek köszönhetően
szinte előtörnek belőlem ezek a bölcs válaszok. Tudatos szinten már látom, hogy
a problémának érzékelt valaminek kb 70 százaléka a saját sztorim által rétett
réteg, és ha azt kidolgozom, akkor marad a 30, mert azért valóságalapja a
történéseknek. Ilyenkor mi a teendő - ez lett volna a kérdés, miletőő
nekiálltam, aztán megjött a válasz. Ha lefejtem a 70-et haveninggel, akkor a
helyezetet már a saját belső bölcsességemmel fogom tudni kezelni, és nem a
beragadt, túlzó erők által rángatva, hanem objelktíven, kreatívan és
asszertívan.”
AZ EGYÉNI KONZI ÓTA NINCS
SZOCIÁLIS SZORONGÁSOM. “Az egyéni alkalmon a szociális
szorongást hoztam fel témának, és azóta nincs is szociális szorongásom. Amit
még egyértelműbben érzékelek az az emberekhez való kapcsolódásom minőségnek
javulása, rengeteg szép ilyen jellegű megéléssel gazdagodtam. Meg önmagában az,
ahogy dolgoztál velem Andi, hálásan köszönöm. A szégyenérzetemmel mindennap
gyakorlok, most már két hete. Az utóbbi napokban néha már alig találtam egy
1-es kis szégyent, de azért van még. Feltűnik az is, hogy alapból milyen
sokszor triggerelik különböző kis események.”

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése